Hajron: Hogyan fogyott el az expedícióm? c. feljegyzései (I.)

Az év elején csatlakoztam a tesztelői brigádhoz és a héten már részt is vettem a tesztelésen. A tervem az, hogy rendszeresen beszámolok róla, hogy épp mi történt, anélkül, hogy túlságosan sokat elárulnék.

Vágjunk is bele!

“A holdfény halványan derengett a romos torony körül, ahol Edharati, a hírhedt bűbájmester, évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Most itt állok a torony elhagyatott csarnokaiban, ahol a múlt árnyai suttognak, és minden lépésem visszhangzik az idő mélységében. Mintha figyelnének…”

Az egyszerűség kedvéért egy olyan koncepciót választottam az első tesztalkalomra, ami könnyen összerakható néhány jól célzott szűrőfeltétellel. Ez a szűrőfeltétel tulajdonképp a lap típusa lett, mert a Túlnyomás minden nem bűbáj lapot drágít, amihez jól passzol a Gyilkos vihar is. Ehhez kellett még gyűjteni 44 másik bűbájt, és készen is álltam a megmérettetésre.

Amit tudnotok kell, hogy a tesztelésen egy évvel előrébb járunk, ezért a 2022-ben megjelent lapok már nem játszhatóak. A tesztelésre pedig a HKK Online felületét használjuk, így annak a fejlesztését is segíthetjük.

Követő:

1 Edharati, a bűbájmester

Ebből kitalálhatjátok, hogy 11 olyan lapot használtam, ami még nem jelent meg vagy a tesztlistán van. Egyébként Szabó András is Edharati, a bűbájmester mellett tette le a voksát, de teljesen más elvek alapján építette fel, tehát még variációs lehetőségek is rendelkezésre állnak!

Minden tesztalkalmon 4 fordulót játszunk, így 4 különböző koncepció ellen próbálhattam ki a bűbájokat.

Miután új követőket is tesztelünk, és kettőhöz is volt szerencsém, így csak annyit árulhatok el, hogy mind a négy tesztelőtársam epikus követőt választott aznapra, amelyek kivétel nélkül erősen támaszkodtak a kedvelt lapjaikra. Emellett a megjelenésre váró és a tesztelt lapok is erősen támaszkodnak a kötelékre, mint ahogy annak (elő)jeleit a nemrégiben megjelent lapokon már láthattátok is.

1. forduló – Poroszkai László – 2-0

A bedrágított környezet kellően hátráltatta, így volt lehetőségem kiterülni és a szerencse is rendre mellém szegődött, mert a Megelevenedett bűbájt is sikerült megtalálnom, ami a pakli kulcslapja.

2. forduló – Varga Krisztián – Daxx – 1-2

Legnagyobb meglepetésemre a drágítás nem hátráltatta az egyébként drága éjfattyakat, köszönhetően az áramlásuknak, illetve a Hívó kürt egy kifejezetten hasznos lapnak bizonyult, amit alapból is játszott. Egy izgalmas – ámbár fájdalmas – kombinációja is volt, és hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a pakli nagy hátránya, hogy rendre üres az őrposzt. Egyszer azonban sikerült legyorsulnom, így legalább nem volt teljesen egyoldalú a küzdelmünk.

3. forduló – Sziklai Krisztián – 1-1

Itt szintén bejött a számításom, legalábbis az első mérkőzésünkön, ugyanis a drágítás annyira megfogta, hogy megérkeznie se volt lehetősége a meccsbe. A második mérkőzésen azonban újra kijött a pakli hátránya, hogy nem tud őrposztot torlaszolni, és úgy igazán beleszólni sem az ellenfél körébe… ha nem találja meg időben a Megelevenedett bűbájt, akkor könnyen bajba kerülhet. Tehát Krisztián könnyűszerrel leütött volna, ha nem jár le az idő, de így is megadom neki a döntetlent.

A harmadik meccsre nem volt időnk, mert a két mérkőzés között volt egy kis áramszünet a tesztelőtársam oldalán. Pedig nem Zu’lit familiárisát játszotta, annyit elárulhatok!

4. forduló – Tihor Miklós – 3-0 – A torzak hercege

Továbbra is működött a drágításra építő koncepció és a Thargodan lények bár nagyon erősek, elég drágák is, így ez különösen fájónak bizonyult.

Konklúzió

Versenyképesnek ítéltetettek a bűbájok, azonban lehetne még tovább dolgozni a paklin, mert eléggé védtelen a lényekkel szemben és lényegében csak a Megelevenedett bűbáj az, ami a győzelemhez hozzá tud segíteni.

A korlátozó szabálylapok ellen sem biztos, hogy magas győzelmi eséllyekkel állna fel, bár több olyan lap is érkezik, amelyik segíthetik ebben.

Egyébként mindössze 2 szett reakcióval játszottam, de több reakciócsatát is nyertem, ami egyrészt egy szokatlan élmény volt, másrészt a legtöbb lap létrejött mindkét oldalon, ami (szerintem) egy izgalmasabb játékot eredményezett. Egy-egy elvesztett vagy megnyert reakciócsata pedig kevésbé döntötte el a mérkőzéseket.


A folytatás két hét múlva várható. Addig is jöhetnek javaslatok, hogy milyen koncepciót teszteljek a hónap végén. 😉

“Kevesen tudják, hogy Edharati, a bűbájmester a szilmill faj képviselője volt. Ezt a felismerést szó szerint belém verték a titkait óvó Őrző szilmillek…”

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *